Mindig hányingerem van amikor repülőn ülök.
A jobb oldalamon egy idős férfi lengeti a kezét azért, hogy az izzadságtól foltos pólója alatt lévő bőre, végre friss levegőhöz jusson. Ez aztán a nehéz feladat.
A bal oldalamon egy 16 év körüli lány köhögcsél. A szemei alatt hatalmas táskák lapulnak, a ruhája koszos, és iszonyúan büdös alkoholszagot áraszt. Tegnap valahol biztosan hatalmas buli lehetett. Nem tudom, hogy mit fognak szólni szegény lány szülei, ha meglátják így. Hát, inkább bele sem gondolok. Ásít egyet, majd befogja az orrát. Vagy azért, mert az idős férfi által árasztott izzadság-bűz irritálja az orrát, vagy azért mert a saját szájszaga riasztotta el. Bármelyik lehetőség eshetőséges.
-Elnézést... - szól nekem a jobbomon ülő férfi. - Van önnél egy kis dezodor?
Megrázom a fejemet. - Sajnálom, de nincs nálam semmi - emelem fel a kezemet. Már miért lenne nálam dezodor? És ki az aki ilyet kérdez? Ja, hát persze. Ez az emberke.
Kinézek az ablakon. Látom, amint a repülő fehér szárnyai egyre lejjebb ereszkednek a felhők között. Olyan gyönyörű látványt nyújtanak, hogy késztetést érzek a lefényképezésükre, de sajnos a bal oldali szomszédom ezt nem igen akarja. Csúnyán néz rám. Valószínűleg tudja, hogy mi fordult meg abban az éles ki agyacskámban, ami a szőkés-barma hajkoronám alatt van. Rá villantom ellenállhatatlanul csillogó zöldes-barna szemeimet.
A 16 év körüli lány elpirul. Hát, igen. Én, meg az a lenyűgöző tekintetem. Nem tehetek róla, hogy ilyennek születtem. És talán pont ezért szeretnék színész lenni. Kihasználni amim van. És nem csak úgy elhajítani, mint ez a lány. Egy buli is rendesen tönkreteheti az éledet. Az egész életedet.
A repülő kerekei csikorognak, amikor földet érünk. Kicsit előrehuppanok a székben, a lökéstől.
-Kérem még maradjanak az üléseikben - mondja a stewardess miközben kivillantja tökéletesen fehér fogsorát. Szép a mosolya. - Nemsokára kicsatolhatják az öveiket, és elhagyhatják a repülőt.
Halk moraj hangzik fel. Mindenki menne már a dolgára.
Hála Istennek, nekem már nem annyira sietős, mivel az egyetem csak egy hét múlva kezdődik el hivatalosan. A mai nap folyamán be lehet költözni a kollégiumba és megismerkedni a szobatársaddal. Utána van jó sok szabadidőt, másnap pedig kezdődik a Gólya tábor. Én is jelentkeztem. Úgy gondoltam, hogy végre megmutathatom a tehetségemet. És ha ehhez nézőként társul pár híres tanár, meg néhány aranyos/csinos lány... Hmmm... ki nem hagynám!
-Kedves utasaink! - mondja a bemondó. - Kérem kössék ki az öveiket, majd szépen, nyugodtan hagyják el a repülőt.
"Szépen, nyugodtan". Áhh... Ha valakinek azt mondja valaki, hogy "szépen, nyugodtan", akkor valamiért az az érzése támad, hogy tombolva, rohangálva és sikítozva akar lemenni azon a kis lépcsőn, ahol alig fér el egymás mellett két ember, ezért amikor lerontasz rajta, mindenkit fellöksz. Milyen szép is az élet.
Mindenfelől kattanás hallatszik, majd az emberek megindulnak a lépcső felé. Valószínűleg mindenki az előbb még mellettem ülő izzadós pasitól menekül. Miért ne?
Kikapcsolom az övemet, majd én is nekiindulok a tömegnek. Egy aranyos barna hajú lány rám mosolyog. Miért nem mellette ültem?
Visszamosolygok rá. Kissé elpirul, majd a tömeg tenger magával sodorja őt is a kijárat felé.
Én is elindulok kifelé. Amint kilépek kínai sárga folyó fogad, ugyanis a taxik végtelen sorokban állnak mindenütt. Valószínűleg ez volt a főjárat, ezért jött ide ennyi taxis. Gyorsan bemegyek az épületbe, majd átveszem a csomagomat, utána pedig kiindulok, hogy beszálljak egy sárga színű taxiba, ami majd elvisz engem Eperke varázslatos epreskertjébe.
-Hova? - kérdezi a sofőr.
-Eperke epreskertjébe - vigyorgok rá.
-Nem viccelj velem fiam. Hova? - kérdezi komolyan.
Bemondom a címet, majd a taxi elindul és érzem, hogy ezzel a nappal valami új kezdődik el az életemben. Lehet, hogy azért, mert végre egyetemre fogok járni, de az is lehet, hogy azért, mert a taxis tényleg elvisz epreskertbe. Az utóbbi kicsi bizarr lenne.
A taxi megáll egy szürke öt emeletes épület előtt.
-Biztos, hogy ez az a... - kérdezem.
-Igen - szakít félbe.
-Oké - vonom meg a vállamat. Még nem láttam a sulit, de kívülről elég szépnek tűnik.
Lassan felsétálok a kollégium lépcsőjén, majd belököm az ajtót.
-Ohh, bocsi - kérek bocsánatot a lánytól akinek véletlenül nekilöktem az ajtót.
-Semmi - rázza a fejét, majd továbbmegy.
Előveszem a papírt amire ráírták nekem, hogy melyik a szobában leszek, majd a számokba bújva keresgélni kezdek.
-Ühüm - hümmögöm, amikor leolvasom a szobaszámot. Keresgélni kezdet a szobák mellé kiakasztott számok között. - Áhh - suttogom. - Ez az - ellenőrzöm még egyszer. Igen. Nem tévedek. Ez az.
Benyitok.
Egy barna hajú fiú ül az ágyon, és nagyban kockul.
-Cső - köszönök neki.
-Ohh - sóhajt. - Miért is létezik a skype? - kérdezi magától.
-Oké - suttogom, majd ledobom a cuccaimat az ágyra és közéjük vetem magamat. - Mit csinálsz? - kérdezem. Végre észrevesz.
-Ó! Szia! Te vagy... te vagy az a McCarty gyerek, ugye? - kérdezi elgondolkodva.
-Igen - bólintok. - Te pedig...?
-A nevem Peter Cars - mutatkozik be le sem véve a tekintetét a képernyőről.
-Mit csinálsz? - kérdezem.
-Éppen skpye-olok a barátnőmmel.
-Hol van?
-A mosdóban - válaszol kapásból. Elnevetem magamat.
-Nem. Már, mint, hogy hol van, hogy skype-olnod kell vele? - kérdezem.
-Jaaa! - esik le neki. - Hát, Manhattan-ben - válaszol természetesen.
-Oké - vonom meg a vállamat, majd felnézek a plafonra. Néhány helyen kicsit lekopott a fal. Biztosan beázott, amikor nagyon sokáig esett az eső.
Peter feláll. - Ó, faszom, faszom, mondd meg nékem; van-e kurva a környéken? - mondja, miközben körbejár egyet a szobában.
-Hallottam Peter! - kiabál ki valaki a laptop-ból.
-Upsz - húzza el a száját Peter, majd felveszi a baseball sapkáját, és féloldalasan felrakja a fejére, miközben visszaül a gép elé, és elkezd magyarázkodni a barátnőjének.
A kézipoggyászomat átteszem arra az ágyra, ahol (valószínűleg) Peter cuccai vannak. Van a szobában két szekrény és fiókok is vannak, de valamiért semmi kedvem pakolgatni, és magamat ismerve egy hét múlva az egész zsák tartalma úgy is szennyes lesz, ezért csak kihúzom és úgy ahogy van otthagyom.
A szoba nem valami tágas. Három ágy van benne, és két íróasztal, egy kis hűtő, meg azok a fiókok, és persze egy kis fürdőszoba. Benézek oda. Egy WC, egy mosdókagyló és egy zuhanyzó.
-Huh! - sóhajt fel Peter. Kilépek a fürdőszobából.
-Mi az? - kérdezem tőle.
-Nehéz eset a csaj. Valamiért nem hitte el, hogy te vagy itt. Azt hitte valami "holmi leányzó" - idézte a barátnője szavait.
-Megcsaltad már? - kérdezem gyanakodva.
Mielőtt válaszolna megnézi, hogy biztosan le van-e némítva a skype. -Persze - vigyorog rám, miközben válaszol.
-Ezt így felvállalod?
-Mindenki tudja - legyint.
-És akkor...? - kérdezem arra utalva, hogy ha mindenki tudja, akkor valószínűleg a barátnője is tudja.
-Nem - int a fejével nemet. - Ő ahhoz túlságosan is debil - válaszol mosolyogva.
-És legalább jó nő? - kérdezem visszatartva a vigyorgást.
-Igen - bólint.
-Van róla képed? - kérdezem.
-Aham - bólint, majd nyomogat párat a gépen. - Gyere - hív oda, mire jófiúként engedelmeskedek. - Ő az - mutat a képre, ahol egy szőke hajú lány szájon csókolja őt. Tényleg szép lány.
-Elismerésem - bólintok. - Szép - mondom, miközben adok neki egy ötöst.
-Kösz. Szép példány, mi? - vigyorog.
-Az - bólintok nevetve, miközben elfolytok egy ásítást. Hosszú volt a repülőút. Legalább is nekem.
-Na jó McCarty - mondja, miközben feltápászkodik az ágyából. - Én mentem elkészíteni a belépőkártyát - int, azzal kimegy.
Leülök az ágyamra. Belépőt csinálni? Lehet, hogy nekem is kéne ilyen... ilyen izé-bizé.
Felállok, majd én is elhagyom a szobát és elindulok az előtér felé. Elmegyek a lépcsők mellett. És a konyha mellett is. Imádok az alsó szinten lakni.
A sor elég nagy ahhoz képest, hogy ez még csak az első nap, de nem igazán foglalkoztat. Elindulok Peter felé, de ő éppen egy csinos szőke hajú lánnyal beszélget. Nem értem, hogy miért kell neki ennyi lány, ha ott van egy olyan. Mindegy. Nem az én dolgom.
Mivel a Peter mellé állást buktam (azaz az általánosban úgy nevezett "ott egy barátom, mellé állok" dolgot), hátramegyek a sor végére. Hát, így jár az aki nem érkezik meg elég korán.
Mögém már senki nem áll be. Legalább is addig nem, amíg egy szőke hajú lány, be nem áll mögém. Eléggé szép. Már majdnem annyira, mint Peter skype-os csaja. De csak majdnem.
Felnéz rám. Rámosolygok.
Nem pont az esetem, de ha én nem is jövök össze vele, akkor majd Peter igen. Ez már csak így megy a haveroknál. Ha egyiknek nem jön össze egy csaj, rögtön esélyt adunk a másiknak. Már, ha nem vagyunk halálosan belezúgva a csajba. Mert akkor az mindenkinek tabu. Hát, igen. Pasiszabályok.
A lány elpirul. Nem tudom, hogy attól, hogy ránéztem és rámosolyogtam, vagy valami más miatt.
-Szia - mosolygok rá megint. - Logan McCarty - nyújtom felé a kezemet.
-Szia - mosolyog vissza rám kissé feszülten és idegesen. - Alexis Bell - rázza meg a kezemet. Amint hozzámér mindenek bizseregni kezd. Mintha több ezer kicsi hangya mászkálna bennem ide-oda. Elrántom a kezemet.
-Démon - suttogom olyan halkan, hogy ő ne hallja.
-Mi van? - kérdezi halkan, egy kis éllel a hangjában.
-Semmi - rázom a fejemet, majd hátat fordítok neki. Démonokkal nem társalgunk.
A sor előrébb halad, ezért közelebb kerülök a célomhoz. Alexis is lép egyet. Persze, hogy lép egyet. Ő is azért van itt, hogy belépőt csináltasson. Aprón megrázom a fejemet. Mi van velem? Megszállt egy démon? És miért vagyok ennyire rákattanva a démonokra? Na jó. Ezzel a csajjal valami nagyon nincs rendben. Tuti el van átkozva.
A lány, akivel pár perce még Peter beszélgetett idegesen rohan el a lányok kollégiuma felé. Peter biztosan mondott valamit, amit nem kellett volna. Vagy kiderült, hogy van barátnője. Kilépek oldalra, hogy megnézzem Peter most egyedül van-e. Igen. Előremegyek hozzá, magam mögött hagyva a kis démon csajszit. Most már hét ember választ el minket.
-A francba - káromkodja el magát Peter.
-Mi az? - kérdezem nevetve. Már nem bizsereg semmim, és a szívverésem is lelassult a démoni sokk után. - Nem jött be a GPS-ed?
-Nem - rázza a fejét lehangoltan. - Sajnos most tévedett. Ez a csaj tudott arról, hogy nem vagyok szingli.
-No problem - vigasztalom. - "Minden sarkon van még kurva" - idézem a gimis haverom legbölcsebb mondását.
-Ez jó kis mondás - nevet, majd a sor elejére lép. - Peter Cars. 37-es szoba - mondja, majd a portás keresgélni kezd a kártyák között.
-Tessék, fiatal ember - adja át neki a kártyát. Peter pózol egyet az új belépőkártyája mellett, majd visszamegy a szobánkba.
-Jó napot! - köszönöm, miközben a portáshoz lépek. - Logan McCarty. 37-es szoba. - Ismét keresgél, majd neked is odaadja a belépőkártyámat egy "tessék, fiatal ember" kíséretében. Rá mosolygok. - Kaphatok szobakulcsot? - kérdezem, majd átnyújtja a 37-es szoba egyik kulcsát. De jó nekem.
Elindulok vissza a pasitanyánkra. Visszanézek a sorra. Még mindig ott áll a démoncsaj. Nem vesz észre. Biztosan mással van elfoglalva.
A folyosón lépkedve azt figyelem, hogy milyen zajok jönnek ki az egyes szobákból. A 17-es szobában például valamelyik Star Wars filmet nézték. A 24-es szobából elég érdekes hangok jöttek ki. Leginkább egy hörcsöghöz tudnám hasonlítani, ami éppen iszik. Igen. De hangos volt. És fura. A 35-ös szobából videó játék hangja szűrődött ki. A kis mázlistáknak van TV-jük.
-Peter - lépek be a szobánkba. - Kell szereznünk egy TV-t - jelentem ki.
-Egyetértek... - mondja lassan -, de minek nekünk TV, ha van számítógép? - mutatja fel a laptop-ját.
-Azért, mert mi van akkor, ha a csaj koliból átjön egy csomó lány, mert TV-t szeretne nézni, és mivel mi majd úgy is gépezünk, csak mi fogjuk hallani a könyörgő hangjukat, ugyanis a többiek a TV zajától majd semmit nem tudnak kiszűrni abból, amit a két dögös csaj fog mondani - válaszolom egyszerűen.
-Éééééértem - mondja nyújtottan. - Hmmm... jó ötlet. Csak - emeli fel az ujját - egy pillanat - mondja, majd félreteszi a gépét és feláll. - Ó, faszom, faszom, mondd meg nékem, lesz-e TV-nk még a héten? -suttogja. Hát ez dilis. - A válasz igen! - örül meg. - a projekt indul!
-Oké - bólintottam, majd ledőltem az ágyamban, és amint behunytam a szemem démoncsaj arca jelenik meg előttem. Nem tudom, hogy miért van ez. Annyira idegesítő. Felpattan a szemem. Végre nem őt látom. Még a plafon is jobb.
-Tessék - dob az ágyamra Peter egy mp3 lejátszót. - Egy kis relax.
-Kösz - mondom, de visszadobom neki az mp3-at. - Van sajátom - matatok a táskámban, majd felmutatom a lejátszómat.
-Zsír - dicséri meg.
-Áhh - mondom - kösz.
Megint hátradőlök az ágyon. Beteszem a fülhallgatót és kizárom a külvilágot. Hajnali fél négy óta fent vagyok, csak mert az a buzi repülő négykor akart indulni. Fáradt vagyok. Nagyon.
-McCarty! - ordít a fülembe valaki. - Ébredj fel!
-Mi? - motyogom. Óvatosan kinyitom a szemem és Peter alakja jelenik meg előttem. - Mit akarsz? - kérdezem.
-Toljuk le a seggünket ebédelni!
-Fáradt vagyok...
-Persze, hogy az vagy! Most keltél fel! - Rúg egyet az ágyamba.
-Ez most minek kellett? - kérdezem.
-Azért, hogy felkészülj arra, amikor majd beléd rúgok.
-Fent vagyok! - ülök fel rögtön. Az ágy eléggé beleremegett a rúgásába, szóval ki tudja mire vállalkozom. - Mehetünk - mondom, és nem igazán érdekel a gyűrött ruhám és a kócos hajam. Ez csak egy nyamvadt ebéd egy rakás egyetemistával. Végül is, már én is az vagyok. - Mikor van ebéd?
-Hát, kb. öt perc múlva. Szóval lécci siess.
-Mit siessek? - kérdezem értetlenül. - Én tökéletes vagyok így is - legyintek majd beletúrok a szőkés-barna hajamba. Elindultunk. Vagyis inkább Peter ment elől én meg mögötte vánszorogtam. - Peter... - jutott hirtelen valami eszembe. - Te hányadikos vagy? - kérdezem. - Olyan rutinosan viselkedsz.
-Másodikos - válaszol egyszerűen.
-Aham - motyogom miközben utána vonszolom magamat.
-Nem tudnál úgy menni, mint aki él? - kérdezi, majd belép a z ebédlőbe.
-Logan! - kiabál valaki nekem, mire halál zombisan megfordulok. - Mi történt veled? - kérdezi valaki.
-Honnan tudod a nevemet? - kérdezem kicsit ijedten.
-Ó, ez semmiség. Én mindent tudok rólad - zsong, miközben ide-oda ugrál. - Annyira örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk! - ujjong.
-Öhmm... hát biztos - mondom, miközben feltett kézzel elkezdek hátrálni az ebédlő felé. Eléggé ijesztő egy csaj. De azért nem annyira, mint démoncsaj. - Bocs, de nem ismerlek - mondom.
-Semmi baj, én ismerlek és ez a lényeg.
-Értem... - motyogom, miközben még egy lépést teszek hátra. Belemegyek valamibe.
-Aú, aú, aú! - jajdul fel valaki. Megfordulok. Démoncsaj. A kis emlegetett szamár.
Elhúzom a számat.
-Logan - lép mellém a barna hajú, fanatikus rajongóm. - Ez meg kicsoda? - mutat Démoncsajra.
-Őt itt Démoncsaj, azaz Alexis Bell - mutatom be. - Alexis, ő pedig... öhmmm... hogy is hívnak? - fordulok a barna hajú rajongóm felé.
Kinyújtja a kezét Alexis felé. - Brooke Bross. Első számú Logan McCarty rajongó, a Logan McCarty fan club elnöke. A "Szeretünk Logan" facebook oldal és csoport alapítója, valamint a Logan McCarty instagram összes képének lájkolója - vigyorog rá.
Úr Isten. Ez a csaj kész. Az első gondolatom az az, hogy elmegyek világgá. A második pedig az, hogy elmegyek az ebédlőbe. A harmadik meg az, hogy elmegyek Eperkéhez az epreskertbe.
Nem tudom, hogy miért, de most rám tört a démon- és az Eperke-mánia.
-Ó, ez érdekes. De ha nem bánjátok mennénk enni - mondja, majd körbenéz és csak akkor veszi észre, hogy a barátnője, akivel idejött, eltűnt. Alexis is gyorsan felszívódik az ebédlő ajtajában.
-Hihi - vigyorog rám Brooke. - Akkor most... itt vagyunk egyedül... mind a kettőnk fejében nagyon romantikus gondolatok futnak át - álmodozott. Oké. Ez a csaj zizis. Gyorsan a többiek után mentem az ebédlőbe, majd a nagy diákseregben próbáltam kiszúrni Peter-t.
-Haver! Itt! - intett nekem. Egy bólintással jeleztem neki, hogy mindjárt ott vagyok, csak veszek még valamit enni a büfében. Beállok a sorban, és a tekintetemmel átfürkészem a termet. Az egyik asztalnál ott ül Alexis és a barátnője. Démoncsaj egy kicsit idegesnek látszik. Valószínűleg éhes lehet.
Páran beállnak mögém, habár a sor így is elég kicsi. Előttem is csak páran vannak.
Démoncsaj elindul a büfé felé, majd beáll a sor végére. Két emberrel van mögöttem, ezért valószínűleg nem vesz észre. Hátralépek mellé. Eléggé ciki volt az a Brooke csaj. És szegény csak egy áldozat volt.
-Bocsi, azért ami Brooke-al volt - húzom el a számat.
-Semmi baj, nem történt semmi - mondja apró mosolyra húzva a száját.
Elmosolyodom.
Visszamegyek a helyemre. Gyorsan veszek magamnak egy hotdog-ot és egy Sprite-t, utána pedig leülök Peter mellé, és megeszem azt.
Habár még csak fél nap telt el az itt töltött időm óta borzalmasan nehéz volt, és hosszú. Na meg fárasztó. Még mindig úgy érzem magamat, mint egy zombi. Ráadásul Démoncsaj is élvezettel lep meg szinte minden egyes pillanatban.
Folytatjuk...
